Igaz Magyar Történelem

Tamási Áron idézettel élnék "Aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan!"

Mi a MAGYAR?

- Turul üzenete -:

  •  www.facebook.com/photo.php?fbid=463417397090654&set=gm.414218828689705&type=1
  • A „ Magyar” a Világban.....

    Belülről NEM LÁTJUK önmagunkat ! Magyarországon nem érzékeljük, mit is jelent a Világ számára a „Magyar” ? Mert ez „kivülről nézve” egy FOGALOM !
    Kétféle képet látnak rólunk odakünn.... Az egyiket mindazok látják, akik nincsenek - titkolt - genetikai rokonságban vélünk, a MÁSIKAT a ROKON NÉPEK látják, akik oly SOKAN vannak a Föld nevű bolygón, hogy amikor egy „ rokoni összejövetel ” ideje eljön, nagyon meg fogunk lepődni: TÖBBSÉGBEN vagyunk !
    Ez, - az eredeti MAG-nép - a SZERELMET őrzi, hogy „ átvigye ”, átmentse a sötét Káli júga korszakon. A lehetetlent teljesitjük, - igy a végére már ki merem jelenteni !
    Mint mondám az elején, Mi nem látjuk MAG-unkat, de a rokon népek sokasága mind ránk függeszti tekintetét, - RÁNK VÁR ! Ugyanis szellemi vezetőik tudják, hogy a Magyar nép Nemzetként NYITJA a végidők utáni ARANY KORT, mintegy megadva a JEL-et a visszatérésre a FÉNYBE, a Káli júga „ Sötét Korszaka ” után.
    A Krisztusi Terv szerint ezt a Föld Szakrális Királysága nyitja meg, amely ebben a formájában : „SzűzAnya Királysága”, - immár VILÁG Királyság, és egyben „EGYETEMES ISTENI VILÁGKIRÁLYSÁG”, ahol JóISTEN IGÉ-je uralkodik (egyetemes Krisztus) az EGY-gyé vált SZERELMETES KEGYELEMMEL, a Kegyes Szerelemmel (SzűzMária, a MA-ÁT-KA) !
    Ő, aki „ÉL”, a „JÓ”, aki „EGY”, a „VAN”...
    A Magar, Magár, HUN, NUh, Magyar Nemzet EKKÉNT NYILATKOZZA KI MAGÁT ettől a perctől !
    Úgy LEGYEN ! Mert IGY VAN !!!
    A MÉN
  • Wass Albert: Valaki tévedett


"A magyarok lehajtották a fejüket. Csönd volt, mély csönd. Aztán Gábriel
megszólalt újra, szelídebben.
– Valamit meg kell ám tanuljatok, ti magyarok. A szabadság nem koldusok
tarisznyájába való alamizsna. Meghalni érte dicsőség, az igaz, azonban nem elég még ahhoz, hogy szabaddá tegye az életben maradottakat, ha azok nem vállalják a rájok eső részt. Mert a szabadságot, magyarok, ki lehet vívni valahogy azzal, ha sokan meghalnak érte, de megőrizni csak akkor lehet, ha minden ember, aki életben maradt, élni is tud ám érette, napról-napra, kemény munkával és tiszta becsülettel. Mindössze hőseinek halála árán, ingyen kegyelemből, még nem nyert szabadságot magának nép ezen a földön, s nem is fog soha. Eszetekben tartsátok
hát ezt, s gondoljátok meg jól a jövendőben, mielőtt újra megbotránkoztatjátok békétlenségtekkel az egeknek igazságos Urát. Most pedig szedjétek rendbe magatokat szaporán, hogy a díszmenet elindulhasson.
Csönd volt a szavai után, senki se mozdult. Aztán a magyarok tömegéből
előlépett egy szikár, izzó szemű lélek. Petőfi Sándor.
– Nagyságos Főparancsnok úr – kezdte el, s a hangjában annyi szomorúság
volt, hogy a térség körül ácsorgó kicsi angyalok szeméből menten kicsordult a könny –, tudjuk mi jól, hogy igazság van minden szavadban, amit kimondtál. Csak az a nép nem szabad, mely nem érett még meg lelkében a szabadságra. Tudjuk mi ezt. Éppen ezért fáj olyan nagyon, hogy a mi nemzetünk odalent a földön még mindig ilyen kettéhasadt életet él. Fele kuruc, fele labanc. Fele keletnek fordul, fele nyugatnak. Fele hős, fele áruló. Fele éber, fele alszik. Tudjuk mi ezt, Gábriel. Nem az Úr hibája, ami odalent történik, nem a mennyei seregeké, még csak nem is az
idegen nemzeteké, hanem a mi népünké egyedül. Mégis, uram, nép még annyit nem szenvedett a földön, mint a mi rongyos, kifosztott magyar népünk. Éppen ezért, nagyságos Főparancsnok úr, ha már egyebet nem is tehetünk, engedd meg nekünk, hogy ne viseljük az aranyos díszruhát. Fáj nekünk az aranyos mennyei pompa, Gábriel, tudva azt, hogy népünk odalent rabláncokat és rongyokat visel.
Rongyos nép fiait rongy illeti meg idefönt is. Engedd meg hát, hogy mindaddig, míg a magyar nép rabságban sínylődik, rongyokat viseljünk mi is. Hadd lássa az Úr, az Égi Seregek, hogy bár annyiszor adta életét a magyar, németért, taljánért, francuzért, mindenkiért, világ koldusa mégis, magára hagyott nemzet, kiről mindenki megfeledkezett. Míg véres rongy a mi népünk viselete, véres rongy legyen a mi díszruhánk is idefönt az égben.
Akkora csönd volt a szavai után, hogy még a könnyek pergését is hallani
lehetett. Gábriel bólintott, némán. Aztán elfordult, talán hogy kitöröljön egy
könnycseppet a saját szeméből is.
Ez történt tehát azon a napon. Mikor több, mint kétórás késedelem után a
díszmenet végre fölvonult az Úr színe elé, s a csillogó aranyruhás hősök mögött föltűnt a magyarok rongyos serege, trónusáról fölemelkedett az Úr, s vele együtt fölálltak az összes szentek és angyalok.
A Mennyeknek Birodalma így tisztelgett némán a rongyos magyarok előtt.


A MAGYAR nyelv kozmikus eredete

Villás Béla előadásai:

Készíts ingyenes honlapot Webnode